WORKPOSITIVE A FACEBOOKON IS! belépés / regisztráció
vissza vissza

Rugalmasabb szabályok – fókuszban az új Munka Törvénykönyve

Logikájában és szellemében is eltér a korábbitól az új Munka Törvénykönyve. A rugalmas szabályokat nem könnyű alkalmazni.

A foglalkoztatás prioritást élvez az ország életében. Jelen gazdasági helyzetben fontos, hogy a munkavállalók munkahelyhez jussanak, ugyanígy munkavállalói és munkáltatói szempontból is rendkívül lényeges, hogy a jogszabályoknak megfelelően történjen a foglalkoztatás.

A törvényalkotók szándéka szerint a július 1-jétől hatályos új Munka Törvénykönyvében mindkét fél érdekei érvényesülnek. Szeptember vége felé járva a vállalatok végrehajtották a szükséges módosításokat, a gyakorlati alkalmazás során azonban sok helyen problémák merültek fel. Horváth-Németh Krisztina ügyvezető elmondása szerint a Workpositive Kft. a meglévő bizonytalanságok tisztázása okán szervezte meg ama konferenciát, amelyen a résztvevők első kézből, dr. Pál Lajos ügyvédtől, az új Munka Törvénykönyvének megfogalmazójától kaptak tájékoztatást a változásokról.

A rendezvényen a szakember először is azt hangsúlyozta, hogy a kihirdetett és a hatályba lépett törvény szövege 40-50 helyen is más, ugyanígy az átmeneti szabályok alapos áttanulmányozását is az érdeklődők figyelmébe ajánlotta. Az értelmezési problémákról szólva a végkielégítés, a felmondási idő és a műszakpótlék területeit vesézte ki alaposabban, s a folytatásban a munkaviszony megszüntetésével és a kárfelelősséggel kapcsolatos előírásokat is megosztotta a hallgatósággal. (A munkavállaló kártérítési felelőssége lényegesen magasabb lett: szándékosan, vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt meg kell téríteni.)

A munkaidővel, a díjazással, a munkaidő megszervezésével kapcsolatos előírások is napirendre kerültek, s bizony, minden területen rengeteg a változás. Ami viszont mindegyikre igaz: az eddigi szoros szabályozást egy jóval lazább váltotta fel, s mint azt az egyik résztvevő érdeklődésünkre megfogalmazta: a nagyobb rugalmasság miatt az új szabályokat lényegesen nehezebb alkalmazni. Mint hozzátette: a jövőben így felértékelődik a valóban hozzáértő HR-esek szerepe.

INFORMÁCIÓK
ÁLLÁSOK
Workpositive Kft